Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Köszöntelek Kedves Látogató!

lv.jpgLőrincz Viktor basszusgitáros vagyok.

Elsősorban basszusgitárosként vagyok ismert a zenei életben,  de gitározok, valamint zeneszerzőként, hangszerelőként is szerepelek néhány lemezen illetve produkcióban.

Autodidakta módon tanultam zenélni, zenei tudásom azoktól profi zenészektől fejlődött, akikkel együtt játszhattam, és játszhatok!  Leginkább stúdió zenészként játszottam, de több nagyzenekarral is rendszeresen koncerteztem, koncertezek.

 

viktor5.jpgAmikor az első videókat készítettem, nem gondoltam volna, hogy egyáltalán sikere lehet basszusgitár átiratoknak, szólóknak.
Nagy öröm, hogy sokan nézik, jeleznek vissza, és kérik az újabb videókat!

Már több mint 3000-en iratkoztak fel a YouTube csatornámra, ha Téged is érdekelnek a munkáim, és eddig még nem tetted, kérlek csatlakozz!
  https://www.youtube.com/vickeymusic

 Facebook oldalam 1300 követővel: www.facebook.com/Vickeymusic

 

Elkészült Peck Lászlóval alkotott B2Men formációnk Volt Időnk című első albuma:

 

Legutóbbi basszusgitáros videóm leginkább a dallamokra épülve készült:

 

A legfrissebb B2MEN feldolgozásunk rendhagyó módon Ukulele Bass-al készült és ami Laci szuper éneklésén kívül különlegessé teszi, az az, hogy a ritmust is az ukulele bass testén hozom. :) Nagyon kedvelem ezt a megszólalást, igazán különleges élmény így zenélni! 

 

Új aktuális feldolgozásunk a B2Men formációval:

Legújabb szerzeményem a '90.es évek instrumentális rock zenéiből merít amiket a mai napig hallgatok és nagyon szeretek:

Legújabb basszusgitáros videóm Overload nevet kapta:

Elkészült legújabb feldolgozásom melyre Gary Moore tól kaptam egy életre szóló inspirációt:

Elkészült legújabb basszusgitárom az MLP V-Bass! Kifejezetten Rock zenéhez fejlesztettük az MLpGuitars-al, Molnár Lászlóval.  A Rock hangszíneiből próbálok ízelítőt nyújtani az alább videóban:

 

Legújabb basszusgitáros videóm MLP Lőrincz Viktor signature basszusgitárommal:

Elkészült az első szólóm az MLp Lőrincz Viktor signature basszusgitárommal! Még nagyon új a hangszer, sokat kell még érnie, de nagyon megkedveltük egymást. Köszönet a hangszerért Molnár Lászlónak.

A gitárral kapcsolatban nálam, vagy itt lehet étrdeklődni: www.mlpguitars.com

Kész dobra még nem dolgoztam ki basszusgitár témát, de ez vlahogy jött magától!
Zsolt Borbély barátom készített egy Angel Drums dobos videót tavaly októberben. Amikor először láttam, úgy döntöttem erre kell valamit játszanom! Hogy hasonlóan nézzek ki Zsolthoz aki bukóban dobolt, én is hozzá öltöztem.
Hogy végképp elbizonytalanítsam azokat akik a játékom alapján felismernének, a felvételhez egy Molnár László által készített MLP Prince single cut mesterhangszert használtam. A videót a BasstheWorld.com szakmai oldal jelenítette meg, ezzel a címmel: "Who is this bass player?". Jó mulatság volt olvasni a kommenteket! Több hazai és külföldi basszusgitáros kolléga így is felismert, amire különösen büszke vagyok!
Köszönet az MLP Guitars-nak a hangszerért, az Angel Drums-nak a dobfelvételért, és a BassTheWorld.com-nak.
Remélem tetszeni fog!
Az eredeti basszusgitár nélküli dob verzió pedig itt elérhető:
https://www.youtube.com/watch?v=yPFZQzGhi-Y

Elkészült legújabb basszus szólóm. A szóló részleteit a Keresztes Ildikó Band koncertjein játszom, a zenekar bemutatásánál, ezért is lett a szóló neve "Intro" (Introduction).

 

B2MEN

Nagy öröm számomra, hogy Peck László barátommal megvalósítottuk egy már régebbi elképzelésemet! A projekt neve "B2Men" lett, egészen  egyszerűen azért, mert mindketten basszusgitárosok vagyunk, illetve azért, mert Békáson nőttünk fel. Nagyon örülök hogy sikerült megörökíteni első feldolgozásunkat, melynek helyszínét Dobó Ferenc-nek köszönhetjük. A projekt facebook elérhetősége: B2Men

Alább pedig a feldolgozás:

Elkészült legújabb Basszusgitár témám "Vikofunk" néven! :) Remélem tetszeni fog!

Elkészült legújabb Magyar népdal feldolgozásom: Csillagok - csillagok

Rövid bass szóló delay effekttel készítve. A 178 bpm-es tempóra 8-ad ritmusokat játszok, amikor a delay be van kapcsolva, az effekt játszik minden második hangot. A szóló egyáltalán nem nehéz, csak nagyon pontosan kell tartani a tempót, és rövid hangokat kell játszani.

 

A NoTreble oldalán 2012 decemberének 2. legnézettebb videója lett!

A delay effekt beállításait a videóban megtalálod.

Sajnos adásba nem került az alábbi basszusgitár szólóm, de nézettsége, barátaim, ismerőseim visszajelzései, és a világ minden tájáról kapott e-mail-ek azt igazolják, ez jól sikerült!  A szóló sikerét és népszerűségét Nektek köszönhetem, Ti osztották meg ismerőseitekkel, megállíthatatlan lavinát indítva el ezzel... :)

Óriási megtiszteltetés, hogy a Notreble nemzetközi basszusgitáros oldalon a top 10 be (3.) bekerült a szólóm, olyan nevek között akiket nem is merek itt felsoroln!  katt ide:

www.notreble.com/buzz/2011/05/06/top-10-the-best-bass-videos-april-2011/ 

Ölellek benneteket!

A NeoFm Bumeráng műsorában, a közönség számára még ismeretlen gitárosok lehetőséget kaptak arra, hogy a tavaszi mosolyturné állomásain élőben bemutathassák gitártudásukat. A Gitár - Titán versenyre bárki jelentkezhetett, csak infót kellett küldeni magáról, illetve játékáról. Akit pedig meghívnak élőben játszani, annak egy letölthető dobalapra kell játszania a szólóját. Rengeteg gitárost és munkáját lehetett hallani az országos rádióban, aminek én több okból is örülök.  Egyrészt nagyon szeretem a gitárt mint hangszert, másrészt azt is fontosnak tartom, hogy a közönség is megismerhesse a gitárzenét.  Az országos médiákban nem hallottam még hasonló kezdeményezést. Tiszteletem jeléül én is elkészítettem a magam szólóját, persze én basszusgitárral, és beküldtem a Bumerángnak.

 

 

 

 

Muhi János - Mi kell még?

2014.12.23

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek

Megjelent Muhi János Sebkönyv című könyve CD melléklettel!

2012.11.22

Úgy kezdődött, hogy Peck Laci és Muhi János barátaim megkerestek azzal a kéréssel, hogy segítsek felvenni Jani megzenésített verseiből néhányat, azzal az indokkal, „ha én csinálom, jó lesz…”! 

Elolvastam a verseket, és persze elvállaltam, Jani verseinek van mondanivalójuk, és engem megérintettek. Minden egyeztetés nélkül felajánlottam, hogy az egyik versnek a megzenésítésére mutatok saját elképzelést, amit néhány nap múlva énekkel együtt rögzítettem házi stúdiómban, nehogy elfelejtsem. Ez egy akusztikus verzió volt, átküldtem a fiúknak.  Tetszett nekik, így elkészítettem a teljes zenekari verziót is. Ennek a dalnak a mintájára kezdtünk el dolgozni a többi dalon is. Jött a szomorú hír, hogy a szponzor lelépett, de nem érdekelt minket, gondoltuk nélküle is meg fogjuk csinálni. Közben Jani „Mesélj Apu” című verse a fb.-on magától saját útját kezdte járni úgy, hogy valaki lefotózta és megosztotta a korábban a Nők Lapjában megjelent verset. Megállíthatatlan a vers terjedési folyamata, azóta Jani csak bámul, hogy mi történik körülötte, hirtelen ismertebb költővé vált, és több önkéntes támogató is jelentkezett projektre, ami manapság szinte hihetetlen kategória. Visszatérve a zenei anyagra, egyedül a Csavargó című vers, amiből korábban is készült dal, ez maradt a régi köntösben, kicsit kiegészítve néhány zenei motívummal. Izgalmas munka volt, soha eddig ilyenben még nem vettem részt, eddig a kész zenei elképzelésre és énekdallamra készültek, íródtak azok szövegei.  A fiúk nagyon toleránsak voltak, engedték, hogy játsszak, amit csak akarok, így kicsit kiélhettem magam a gitározás terén is, az új, szerintem gyönyörű szólógitárommal.

És akkor jöjjön egy kis bemutató az anyagból:

 

Az anyaggal kapcsolatos hírekről itt is adok tájékoztatást, de itt található a legfrissebb információ:

Muhi János

 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 3

Keresztes Ildikó Band koncert 2012-08-19

2012.08.21

A Clark Ádám téren játszottunk a csapattal, a Warwick Thumb NT5 gitáromat vittem erre a bulira. Jó volt Budapest szívében odaröffenteni!

Egyik kedvenc dalom Ildivel élőben:

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 1

Keresztes Ildikó Band

2012.06.04

keresztes-idiko-band.jpg

 Elkészültek a zenekari fotók, szerintem igen jól sikerültek!!

 

 

 

 

 

 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 3

Keresztes Ildikó koncert - Tabán

2012.04.28

Keresztes Ildikó

Még sosem játszottam a tabánban, de tudtam hogy előbb utóbb eljön ez az alkalom is! :) A próbák hangulata és megszólalása alapján igen nagy R&R várható! Igazán örülök a lehetőségnek, nagyon várom a koncertet!!!

Mindenkit szeretettel várok!

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 2

Faces

2012.02.18


faces.jpgA FACES azzal a célzattal jött létre, hogy az előző években több arany és platinalemezes produkcióban együtt dolgozó színpadi és stúdiózenészek, zeneszerzők és szövegírók baráti köre egy olyan műsorral állhasson közönség elé, ami a 70-es,80-as évek rockzenéiből szemezget, kizárólag olyan előadók dalaiból, melyeken e társulat tagjai nevelkedtek, ezért hitelesen és maximális szeretettel, elánnal adhatnak elő. A fő csapásirányt Billy Idol örökérvényű rock opuszai jelentik,de a zenekar mintegy átfogó képet ad a 70-es, 80-as évek rock terméséből, kerülve azonban a már sablonná unt szerzeményeket. A műsorban szereplő előadók: Midnight Oil, Uriah Heep, Him, Bryan Ferry, Rainbow, Eurhytmics, Dave Stewart, Gary Moore.

A zenekar tagjai saját dalokat is komponálnak, ilyen pl. a facebook-on is hallható "You can't be denied".

A facebook-on elérhetők a zenekart érintő friss hírek, koncert dátumok stb...

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 3922

Marathon koncert 2012 március 07.-én az A38 hajón

2012.02.11

Húsz év után ismét színpadra áll, egyszeri alkalommal, a Marathon zenekar 2012. március 7-én az A38 Hajón!!!


A kilencvenes évek elejének egyik legígéretesebb pop-rock csapata sajnos a lemezkiadásra akkoriban jellemző kaotikus állapotok áldozata lett, így a korszak hazai zenei közegéből magasan kiemelkedő minőségű muzsikájuk csak egy szűk, kultikus rajongótáborhoz juthatott el.
De most ismét felelevenítik örök érvényű slágereiket; részben az egykori „beavatott” rajongók számára, részben azoknak, akikhez az azóta eltelt húsz évben valahogy eljutott az egykori zenekar szájról szájra, kézről kézre terjedő híre, és persze azoknak is, akik csak most ismerkednek majd meg ezekkel az elfelejtett gyöngyszemekkel.

A csapatban olyan tehetséges zenészek dolgoztak, akik a mai napig is a legnagyobb zenekarokban kapnak kitüntetett szerepeket:
- Kató Zoltán (Bikini, Back II Black, stb.,),
- Galambos Zoltán (Jamie Winchester, Feke Pál, Kállóy Molnár Péter stb.,),
- Szappanos György (Babos Gyula, Muck Ferenc, Tátrai Band, Boom-Boom, stb.,)
- Vermes László (Rózsaszín Bombázók, Exotic, stb.,)
- Szentmihályi Gábor (Első Emelet, Rapülők, Jazz+Az, stb.,)
- Lőrincz Viktor (Billy Idol Tribute, The Rock Band - egyéb produkciók)
- Hetényi Pál (Marathon, session)
- Hetényi Zoltán (Edda, Azok a Fiúk, XL Sisters stb.)
- Vámos Zsolt (Exotic, Hard, Bon Bon, Napoleon Blvd, stb.,)

A számos óriási slágert jegyző, és a legnagyobb magyar előadókkal (Balázs Fecó, Charlie, Keresztes Ildikó, Piramis, stb.,) dolgozó szövegíró, Horváth Attila már a kezdetekkor megszerette az újszerű hangzást, és az elindulásnál az alábbiakat nyilatkozta: „Élvezetes volt a munka, a zene pont olyan hangulatot idézett fel, amire szeretek írni. Ráadásul szabadon dolgozhattam, mert ez a fajta muzsika nem gondolkodik szöveg-klisékben. Mi az érzésem? Csak annyi: be fog jönni! Fiatalos, mégis érett, ötletgazdag, kimunkált a zene.”

Horváth Attila – aki idén ünnepli 60. születésnapját - felrakta eddigi életművét honlapjára, köztük a Marathon zenekar felvételeit is.
A portálon akkora érdeklődés jelentkezett – több mint tizenötezer letöltés és számos további hozzászólás - hogy ez arra ösztönözte az együttest, hogy ismét elővegyék húsz éves dalaikat, és egy koncert valamint egy válogatás lemez formájában felidézzék azt a korszakot, amikor még értéket képviselt a zene Magyarországon.

A rajongók nagy örömére egyszeri alkalommal újra hallhatóak lesznek, mai átdolgozott, modernebb hangzásban azok a dalok, amelyek nagyon sok embernek jelentettek oly sokat. Ezen felül még meglepetés vendégek is fűszerezik a koncertet – Sipos Tamás, Sipos Péter, Bánfalvi Sándor - akik annak idején rajongóik, szimpatizánsaik voltak a Marathon-nak, s most ők is az A38 színpadára lépnek 2012. március 7-én."
forrás: Vidóczi Andrea

A Marathon zenekart ide kattintva érhetitek el a Facebookon.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 2

Tunyogi Péter emlékkoncert, Gyömrő 2011 július 23.

2011.07.24

Vámos Zsolt és Mészáros Péter barátaimmal mi is résztvettünk és játszottunk ezen a csodálatos koncerten, kiváló zenészek, Kiss Zoltán és Bazsó József segítségével. A koncert utolsó dalaként a technika segítségével Tunyó énekhangját és kivetített korábbi felvételeit, képeit, élőben kísértük. Akik nem lehettek ott, itt megnézhetik az erre az alkalomra készített videót. Remélem tetszeni fog!

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 3

Magyarok a nagyvilágban

2011.07.09

Maróthy György cikkében leginkább a gitárosokról esik szó, de nem kis meglepetésemre én is említésre kerülök a cikkben. A részletekre kattintva találod a cikk linkjét, illetve másolt tartalmát is.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 2

Elkészült a Napvirág Zenekar "Nevet a Föld!" című II. lemeze!

2011.02.22

Nem csak gyerekeknek, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a lemezt!  Igazán profi muzsika jellemzi az utolsó track-ig. Az utolsó track-nél ugyanis az a megtiszteltetés ért, hogy eljátszhattam egy szólisztikus dalt, kedvenc 5 húros basszusgitárommal. Kontakt a teljes bejegyzésben, és természetesen egy dal meghallgatható a lemezről ízelítőnek! (nem a basszusgitáros dal :))

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Hírek | Hozzászólások: 2