Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Biográfia - ahogyan kezdődött... :)

1973 október 10.-én születtem Budapesten. Békásmegyeren nőttem fel, mobiltelefon, gps és pc nélkül, de bátran mondhatom igazán boldogan. 16-17 éves koromban, amikor csak tehettem, kerékpároztam(még versenyeztem is!). Abban az időben a bátyám már gitározott, és zenekara hangszerei általában a közös kis szobánkban voltak. Első pillanattól megtetszett a basszusgitár hangja, és a srácok engedélyével egyre több és több időt tölthettem a hangszer megismerésével. A kezdetekben sok segítséget, iránymutatást kaptam a bátyámtól, és Peck Lacitól, a zenekar énekesétől, aki később nálam hagyta a basszusgitárját, (örök hála!) hogy gyakorolhassak. Néhány hónap múlva a bátyám és barátai zenekarában játszhattam, és azt hiszem ez volt az a lökés, ami akkora sikerélményt és erőt adott, ami sohasem múlhat el. Azután egy nyári délutánon ellopták a versenybringámat, ez számomra óriási törés volt. Miután a kerékpár nem került meg, édesapám úgy döntött, hogy kiutazunk Bécsbe egy új bicajt venni. Hogy a sors keze volt a dologban, vagy csak így alakult, ezt mindenkire rábízom, de nem volt nyitva egy kerékpárüzlet sem! Hangszerüzlet viszont több is nyitva volt, és a bátyám mindenképpen be akart menni… Így találtunk egymásra az első basszusgitárommal, amit Apám természetesen megvett nekem. (nagyon hiányzol Apukám) Ettől fogva minden megváltozott, éjjel-nappal gyakoroltam, mindenféle stílusú zenékből próbáltam leszedni a basszus-szólamokat. Leginkább a progresszív rock, és a jazz rock zene stílus fogott meg. Néhány év kitartó gyakorlás után már Yngwie J. Malmsteen zenéinek basszusfutamait játszottam a kazettás magnó mellett, vagy ha éppen könnyedebb stílushoz kaptam kedvet, akkor a Mezzoforte, Első Emelet, vagy a Step jellegzetes slap basszusait ütögettem. Meg szeretném említeni Váczy Nándor nevét, vele egy Instrumentális zenekart alakítottunk, ahol saját és ismert gitároshősök zenéit játszottuk. Ebben a zenekarban rengeteget fejlődtem, és ez leginkább Nándinak köszönhető. Időközben a kezdeti zenei munkásságom kapcsán megismerkedtem egy a Ki-Mit-Tud-ra alakult zenekarban Mészáros Peti barátommal, aki rengeteg profi zenei munkához hozzásegített, és a közös munkákon keresztül több baráttal, és sok zenész kollégával megismerkedhettem. A studio munkák során kialakult egy szinte állandó baráti zenész csapat, akik, ki tudja hány lemezen játszottak együtt úgy, hogy sokszor még nem is tudtak róla.

Zenei alapok felvételeivel is foglalkozom, és az évek alatt igyekeztem megtanulni gitározni is. Imádom a családom, szeretek a barátaimmal zenélni, szeretem a már „hozzám nőtt” basszus-gitárjaimat!